A weboldal helyes működéséhez engedélyezze böngészőjében a javascriptet!

A hivatás műhelyei – A veszprémi főiskola új utakat keres

tegnap 19:56

Varga István rektort és Sebestyén József szakvezetőt kérdeztük a veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola jubileuma alkalmából.

Betlehemet állítottak Rétalapon

tegnap 19:44

Először állítottak betlehemet idén adventben a Győr-Moson-Sopron megyei Rétalapon a falu lakosainak összefogásával. Szerkesztőségünket Vaszari Gábor tájékoztatta.

Három egyházi épület a Média Építészeti Díja Közönségdíjának finalistái közt

tegnap 18:51

A kortárs építészetre kívánja felhívni a figyelmet a tizenegy éve létrehozott Média Építészeti Díja. Évről évre közönségszavazás is kapcsolódik a versenyhez, a december 11-i díjátadó közönsége hét épület és hét terv közül szavaz majd kedvencére. Még három katolikus vonatkozású épület van versenyben.

Ferenc pápa: Akkor készítjük az Úr útját, ha változtatunk életünkön!

tegnap 18:00

December 4-én az Angelus elimádkozása előtt a szentatya arról elmélkedett, hogy Isten országa már most köztünk van, az advent időszaka pedig lelki elmélyedést kíván, életünk felülvizsgálatát és megváltoztatását igényli. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Meggyújtották a második adventi gyertyát a székesfehérvári püspökség udvarában

tegnap 17:31

December 3-án folytatódtak a rendezvények a székesfehérvári adventi udvarban. Ismét szép számú érdeklődő látogatott el a jótékonysági és kézműves vásárra, valamint az imádságos ünnepi gyertyagyújtásra. A gyermekek műsora és Spányi Antal püspök gondolatai a közelgő ünnepre készítették a résztvevőket.

Ferenc pápa: Isten szeretete kiárad a szívünkbe

tegnap 16:44

A Szent Gellért Kiadó gondozásában idén megjelent kötetben a szentatya gondolatait olvashatjuk, melyek az előszót író Kránitz Mihály pap, teológus szavai szerint lelki táplálékul szolgálhatnak számunkra.

Megjelent a Vigilia decemberi száma

tegnap 15:59

A Vigilia ez évi tizenkettedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Ferenc pápa Twitter-üzenete december 4-én

tegnap 15:33

A szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán advent második vasárnapján.

Papszentelést ünnepeltek a jezsuiták

tegnap 15:15

A Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya budapesti Jézus Szíve-templomában Székely János esztergom-budapesti segédpüspök december 3-án pappá szentelte Horváth Ferenc jezsuita diakónust.

Hogyan tudunk a bűn ellen harcolni? – Bresson-filmklub a Párbeszéd Házában

tegnap 15:06

A Párbeszéd Háza Robert Bresson-filmklubjának december 2-ai, tizenegyedik vetítésén a transzcendentális filmművészet egyik legnagyobb alakjának 1974-ben készült „Lancelot, a Tó lovagja” című alkotását láthatták az ezúttal is szép nagy számban megjelent érdeklődők.